KERESD A NŐT


Szívből szeretlek, szívből sértelek

Amikor rád nézek, és azt látom a szemedben, hogy nem tartasz túl sokra, hogy az értékeimet nem veszed észre, hogy minden tettemet kételkedve nézed, nos, ilyenkor elgondolkodom, hogy a szerelmes érintéseid mennyire őszinték. Hogyan lehet két ennyire ellentétes érzéssel fordulni a szeretett nő felé?

olvass tovább

Amikor a szeretet ártóvá válik

  • 2019. december 05.

Természetes, hogy ha szeretünk valakit, akkor próbáljuk elárasztani az érzéseinkkel. Azonban előfordul, hogy ez a szeretet kissé túlcsordul, és már-már fojtogatás lesz belőle. Arról nem is beszélve, ha emellett még túlságosan sokat aggódik is az illető, így képes a partnere életét sokkal inkább megkeseríteni, mintsem szebbé és boldogabbá tenni.

olvass tovább

Amiket elfogadtam magammal kapcsolatban, miközben próbáltam a belső démonjaimat legyőzni

  • 2019. november 28.

Sokszor úgy érezzük, hogy mindazt, ami bennünk van, senki sem érti meg. Küzdünk és harcolunk önmagunk ellen, a belső démonjain ellen. Időközben pedig elfeledkezünk arról, hogy vannak dolgok, amiket éppen elég lenne csak elfogadni és a megfelelő helyre tenni magunkban. Amikor ezt felismertem, rájöttem segíthetek önmagamon, ha eszerint élem az életem. Ezeket a dolgokat fogadtam tehát el magammal kapcsolatban:

olvass tovább

Lelket kell csókolni

Alapvető, hogy ott van a kölcsönös vonzalom, a közös értékrend, az előremutató célok, és egy összeegyeztethető élet. A nagy szerelem. De összeér a lelkünk is? Tudok előtted bármiről, szégyenérzet, tabuk, félelem nélkül beszélni? Te vagy az, akit tényleg nekem szánt az élet?

olvass tovább

Ha kerek az életed, a szerelem csupán plusz neked

Annyi ideje vagy egyedül, hogyan nem őrültél még meg, hogyan tartod össze magad? Mondjam, hogy sosem voltam egymagam, hogy sosem voltam még jobban és boldogabban? Hogy vagy ezer mini kapcsolatom volt és van? Könnyen mosolyogtam, és könnyen sétáltam kézen fogva – megéltem éveket hónapok alatt, pár perc volt a boldogságom, de olyan is volt, hogy hetekig tartott a szomorúságom.

olvass tovább

Szerelem vagy csupán érzelmi függőség?

  • 2019. november 27.

Szerelem és szerelem között is van különbség. Különösen, ha az ember nem hajlandó észrevenni, hogy a mély érzései valójában csak a szeretethiányáról szór, amit kivetít a partnerre és ami így érzelmi függésben tartja a magát szerelmesnek vélt embert. Ha felsorolt pontokból több is igaz rád, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a mély érzéseid mögött, valami egészen más rejtőzik.

olvass tovább