7 lelki gyakorlat önmagadért
Ahhoz, hogy rendben legyünk önmagunkkal igenis tennünk kell, nem is keveset. Ehhez adunk most néhány tippet, hogy kicsit könnyebben menjenek a dolgok az életünkben.
olvass továbbAhhoz, hogy rendben legyünk önmagunkkal igenis tennünk kell, nem is keveset. Ehhez adunk most néhány tippet, hogy kicsit könnyebben menjenek a dolgok az életünkben.
olvass továbbMegint csak maga az élet csókolt meg, mint egyfajta szürreális múzsa. Az elmúlt időszakban több ilyen hölggyel is próbáltam párkapcsolatot kialakítani, nem ítélkezem, sőt úgy gondolom, hogy mindenkinek jár egy esély, tök mindegy mit hozott otthonról és a múltja mennyire fényes, vagy homályos. Én mindig abból indulok ki, hogy egy új kapcsolatot sokkal könnyebb tiszta lappal indítani, lehetünk őszinték, persze csak akkor, ha a partnerünk részéről van erre fogadókészség. Én ilyen vagyok, illetve szomorú ezt kimondom, de a pontos megnevezés az, hogy már csak voltam…
olvass továbbÉrezted már, hogy a dolgok irányítása menthetetlenül kicsúszik a kezedből, és hirtelen csak azon kapod magad, hogy romokban hever a párkapcsolatod? Ha igen, talán nem is sejted a mai napig az okokat, ha pedig még nem jártál ebben a cipőben, szerencsés vagy, de eláruljuk, mire kell figyelned, hogy ez így is maradjon.
olvass továbbAz empaták bonyolult emberek, akik nagyon magas érzelmi intelligenciával vannak megáldva. Ők azok az emberek, akik nem csak tudják, de pontosan érzik is azt, ami benned van. És bár igaz, ami igaz, sokan nem állnak készen egy emapata általi szerelemre, azonban kétség sem fér hozzá, hogy ők azok, akiknek a szerelmét sosem fogod elfelejteni. És itt van néhány dolog, ami egyrészt indokolja ezt, másrészt elmond sok mindent az empata személyekről:
olvass továbbAz életünk egészének meghatározója lehet, hogy mentálisan kellőképpen erősek vagyunk-e. Alapvető szerepet játszik a cselekedeteinkben, döntéseink meghozatalában, és természetesen abban is, hogy hogyan állunk másokhoz. Ezúttal a mentálisan erős emberek jellemzőit gyűjtöttük össze. Olyan jellemzőket, amelyekre minden további nélkül mondhatjuk, hogy kifejezetten hasznos lehet „birtokolni”.
olvass továbbA közhiedelemmel ellentétben nem a műveletlen vagy buta emberek káromkodnak a legtöbbet. Vannak, akik hajlamosak elhatárolódni a mocskos szájú emberektől, mivel úgy gondolják, hogy egyszerűen csak közönségesek vagy nem éppen az intelligenciájukról híresek. Nos, el kell keserítenünk őket, ugyanis ez egyáltalán nem igaz.
olvass továbbTalán a nők nagy százaléka már olvasta vagy látta a “Szürke ötven árnyalata” című trilógiát, ami Ana és Christian különös szerelméről szól. Lehet, hogy először felháborodtunk, és talán nehéz is volt feldolgozni a BDSM megalázó és alávetett borzalmait, de miután túljutottunk rajta, szembetűnhetett, hogy az egész történetben végül is van valami izgalmas, szívhez szóló és jó.
olvass továbbA rengeteg stressz, a problémák, az a tény, hogy teljesen a feje tetejére állt körülöttünk a világ, sajnos azt hozzák magukkal, hogy rengeteget elégedetlenkedünk. Úgy érezzük, hogy többet és jobbat kellene tennünk, és észre sem vesszük, hogy összerogyunk a nyomás alatt, amelyet éppen mi helyezünk saját magunkra.
olvass továbbAmikor egy nő bevallja, hogy gyenge, ott valami elindul. Ott hirtelen megjelenik az a sok csalódás és fájdalom, és erő is, amik az évek folyamán felgyülemlettek benne. Mert mindenkiben létrejönnek rossz periódusok, ezt senki nem tudja kikerülni: amikor legszívesebben mindenhol zokognál, és talán meg is teszed.
olvass továbbTudom, hogy nehéz most. Sőt nagyon nehéz. Tudom, hogy elfáradtál, és már nincs több erőd harcolni. Érzem, hogy napról napra egyre rosszabbul viseled ezeket a sérüléseket, és már nem tudod, meddig fogod még tudni fenntartani azt az erős falat, ami még megvéd téged. De kérlek, tarts ki, én pedig megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy többet ne sérülj meg.
olvass továbbFurcsán hangzik, sőt, élet-idegennek tűnik az állítás, miszerint a kapcsolatod akkor van biztonságban, hogyha nincs "biztonságban", azaz nem biztos.
olvass továbbHa évekkel ezelőtt valaki megkérdezte volna, hogy melyek azok a bosszantó apróságok, amelyekről szívesen lemondanánk, azok között a sorban állás, a lökdösődő tömeg vagy éppen egy idegesítő "szomszéd" a moziban biztosan ott lett volna. Az elmúlt egy évben azonban sok mindent át kellett értékelnünk, például szembesülhettünk azzal, hogy mennyi minden hiányik az életünkből, amiktől korábban legszívesebben megszabadultunk volna.
olvass továbbA gyönyörű, szőke színésznő a napokban ünnepelte 42. születésnapját. Ezen jeles alkalomból összeszedtük a számunkra legkedvesebb öt filmjét. Boldog születésnapot kívánunk!
olvass továbbSosem volt még ennyire nehéz valódi kapcsolatokat, valódi érzelmeket és valódi kötődést kialakítani. Manapság mindent azonnal megítélünk, és döntünk arról, hogy mihez kezdünk vele. Esélyeket sem adunk, csak gyors válaszokat.
olvass továbbMinden bizonnyal az egyik legnehezebb dolog kilépni a biztonságot nyújtó árnyékból a tűző napra miután egyszer már “pofára ejtettek”. Ezután úgy érzi az ember, hogy fog újra házhoz menni pofonért, inkább marad a csendes, langyos állóvízben, távol a világ zajától, ahol bántódása eshet.
olvass továbbKöztudott, hogy a nők szeretnek vásárolni. Ezzel önmagában nincs is baj, de ha nagyon elengeded a gyeplőt, könnyen financiális válságba kerülhetsz. Íme 10 jel, ami arra utalhat, hogy a boltkórosságod már sokkal inkább kezelendő függőség, mint ártalmatlan kikapcsolódás. Önvizsgálatra fel!
olvass továbbKezdő nyitány egy nyári éjszaka, szép és értelmes fiúkból álló férficsapat szülinapi ünnepsége. Nyilván COVID előtti, de nem is olyan régi időkből.
olvass továbbAlapvetően az ember társas lény, és még ha néha élvezi is az egyedüllétet azért valószínűleg nem társ nélkül szeretné leélni az egész életét. De miért van az, hogy napjainkban úgy csúszunk el egymás mellett, hogy össze sem érnek az elképzeléseink a közös jövőnkről, és mik azok a hibák, amik látszólag percek alatt véget vetnek a kezdődő kapcsolatnak? Összegyűjtöttünk hat olyan tényezőt, ami gátolhatja, hogy hosszútávon boldogságra találjatok egymás oldalán.
olvass tovább90-60-90, azaz mell, derék és csípő arány. Általában ezt kapcsolják a női vonzerőhöz. De attraktivitásunk valóban csak ettől függ? Ez lenne a vonzó nő?
olvass tovább